A Királyhelmecről Dámócra, valamint a Lácára vezető útkereszteződésben található, építéséről semmiféle információnk nincs. Nem tudjuk mikor és kik építették. A szóhagyomány szerint a község legrégebbi épülete, amely a 18. században épülhetett.
Az 1780-as években készült katonai leírás szerint a községben az egyedüli szilárd épületként egy vendégfogadót írnak. Se templomot nem említenek, se más épületet. A református templom talán ép romokban volt, a harangláb pedig még nem készült el. Az 1782-85 között készült első katonai felmérés térképén egy kereszt a református templomot jelöli.
Az 1819-1869 között készült második katonai felmérésnél látható a református templom, a kereszteződés közepén pedig bejelöltek egy épületet.
Az 1869-87 között készült harmadik katonai felmérésnél pedig már határozottan egy keresztet is bejelöltek a mai harangláb helyén.
Ami biztos, hogy a római- és görög katolikus hívek együtt használták, amíg templomaik fel nem épültek és nem használhatták saját harangjaikat. Erről a ma meglévő harang felirata is bizonyságul szolgál.
Az épület előtt, az északi oldalán, kis park található, benne egy kereszt, amelyet az 1970-es években állítottak fel. A kis kertet kerítés veszi körül. Az épületet 1997-ben, majd 2001-ben renoválták.
Az épület négy falát és a mennyezetét freskók díszítik. Ezeknek alkotója és készítésének ideje is ismeretlen.
Az épületen belül az északi oldalon található a lépcső, mely felvisz az emeletre, a haranghoz, amelyet 1877-ben öntöttek a község római és görög katolikus hívei számára.
Minden bizonnyal volt ott egy második, hasonló nagyságú harang is, melynek vas tartóján az EGRY FERENCZ név olvasható. Talán ezt a hiányzó harangot az első világháborúban beszolgáltatták.